Miért pont most döntött úgy Trump, hogy bekeményít Putyinnal szemben? – A CNN megfejtette

Az amerikai elnök egyre többet dicséri Ukrajnát a portál szerint.

Az orosz elnököt nem zavarják Trump kritikái, és abban bízik, hogy már közel az ukrán összeomlás.
Vlagyimir Putyin figyelmen kívül hagyja Donald Trump amerikai elnök vele kapcsolatos kritikáit, és új lendülettel folytatja az ukrajnai hadműveleteket – írja a New York Times kormányközeli forrásokra hivatkozva.
Ezt is ajánljuk a témában
Az amerikai elnök egyre többet dicséri Ukrajnát a portál szerint.
Az orosz vezető úgy véli, Moszkva hadszíntéri fölénye növekszik, és Kijev védelme akár néhány hónapon belül összeomolhat. Ennek fényében Putyin számára „jelentős ukrán engedmények nélkül kizárt a harcok beszüntetése ”.
A lap idézi Tatiana Sztanovaját, a Carnegie Russia Eurasia Center munkatársát, aki szerint az orosz elnök
nem fogja feláldozni az ukrajnai céljait azért, hogy javítsa a kapcsolatát Trumppal”.
Annak ellenére, hogy az Egyesült Államok vezetője kezdetben igyekezett békés hangnemet megütni Moszkvával szemben, és úgy tűnt, Putyin is hasonló gesztusokat tesz bizonyos kérdésekben, Trump a napokban élesen bírálta orosz kollégáját:
Ha az igazat akarják tudni, Putyin rengeteg baromságot zúdít ránk. Mindig nagyon kedves, de kiderül, hogy mindez értelmetlen.”
Ezt is ajánljuk a témában
Putyin mindig kedves, de a végére kiderül Trump szerint, hogy mindez értelmetlen.
A cikk arra is rámutat, hogy Putyin ukrajnai számításai egyelőre nem váltak maradéktalanul valóra.
A való élet mindig bonyolultabb, mint az elképzeléseink”
– mondta erről az orosz elnök, amikor Trump kijelentésit kommentálta. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pedig hozzátette:
Nyugodtan fogadjuk ezeket a szavakat. Továbbra is a párbeszédre törekszünk Washingtonnal.”
Bár Putyin értékeli személyes kapcsolatát Trumppal, Moszkva már régen felkészült a legrosszabb forgatókönyvre. Mivel Trump hat hónap alatt nem vezetett be új szankciókat, és a katonai támogatás sem erősödött, Putyin szerint nincs oka irányt váltani.
Ezt is ajánljuk a témában
Korábban nem publikált, titkos hanganyagok kerültek a CNN birtokába.
Ha a másik oldal nem növeli a költségeket, miért változtatna a viselkedésén?”
– tette fel a kérdést Stefan Meister, a Német Külügyi Tanács Oroszország-szakértője.
Ezt is ajánljuk a témában
Brutális szankciókon dolgozik az amerikai Szenátus, állítólag sikerült megnyerni hozzá az elnök támogatását is, mutatjuk a részleteket!
Az elemzés szerint Putyin céljai túlmutatnak a megszállt területek megtartásán:
Tatiana Sztanovaja szerint Putyin összességében egy olyan ukrajnai békemegállapodásra törekszik, amely
ismét Oroszország befolyási övezeteként ismerné el Kelet-Európát, és véget vetne a NATO további keleti bővítésének.
A szakértő azonban úgy látja, Moszkva elég távol áll ezektől a céloktól, mivel
Trumpnak esze ágában sincs odadobni Putyinnak a NATO kelet-európai fegyverrendszereit, infrastruktúráját és befolyási övezetét.
Kiemelte, hogy valószínűleg épp ezért nem hajlandó Trump külön kezelni az orosz–amerikai viszony rendezését az ukrajnai háború lezárásától.
Kapcsolódó vélemény
Pesti Srácok
Trumpék azt nem értették meg, hogy az oroszok a győzelem katarzisáért harcolnak.
Fotó: Mikhail METZEL / POOL / AFP
Kapcsolódó cikkek a Háború Ukrajnában aktában.
Ezt tudjuk eddig a kárpátaljai magyar férfi tragédiájáról.
Az egész magyar közösség megdöbbent, miután ukrán toborzók megvertek egy magyar férfit, aki később meghalt – mint kiderült, nem ő volt az egyetlen áldozat, Kárpátalja pedig különösen érintett.
Az Európai Bizottság vezetője megszállottan lobbizik Ukrajnáért az Európai Unióban.